Átjött a számlámra a kétszáz, amiről már lemondtam. Mégsem annyira genyák. Holott tudták, tudhatták, hogy ezt is lenyeltem volna. Sebaj, ez lesz az utolsó karácsony, bőségesen tudok majd ajpandékokat venni a családnak. A felkészülésre van pénzem más forrásból, ez maradéktalanul mehet a Manka-művekbe.

Délelőtt torna. Fogok keresni még lehetőséget, hogy fát vágjak, mert ez olyan dolog, amibe baromira bele kell jönni...

Ma semmi sem történt. Igazán semmi. Délelőtt John Lukacsot olvastam, ebéd után meg Richard Pipes-t, aki a történelem-mesélés zsenije, mert még egy magamfajta félműveltnek is érthetően magyaráz el mindent magas szinten. Sokkal jobban becsülöm, mint Hawkinget, vagy a másikat, a Daviest, akik olyasmiről mesélnek lebilincselően, ami számomra ellenőrizhetetlen. Igaz, hogy kiskoromban egyszer levertem a márványasztal lapját, de nekem több ellenőrizhető élményen nem volt, snem is lesz a Nagy Bummról. Így aztán azt írnak, amit akarnak, gőzöm sincsen semmiről.

Manka tegnap a Margit néni sírját említette, s belém hasított, hogy nem is voltam kint a a temetőben halottak napján. Ma két óra tekerés-torna után kibuszoztam hát. Ragyogott a nap, a földön vastagon állt a takarítatlan, szélfútta avar, idős nénik bicegtek lecsurgó szélű vizeskannákkal kút és sír között, egyikre rácuppantam, és elvettem tőle. Persze ilyenkor nem kell sok víz, nem is értem, mit locsolnak. Talán maga a gesztus számít, megitatni, ellátni az elhúnytat.

Margit néni sírjánál flow-élmény. Ott volt. Nem a földben. Inkább az ágak között a levegőben. Vagy körülöttem a tér minden irányában. Tudom, hogy ott volt. Olyan volt, mint amikor még élt. Csak most már a szeretete, a kicsit merev gyöngédsége, a kompromisszumokat nem tűrő becsületessége elvesztette időlegességét, s véglegesen olyan, amilyen volt. Elmondtam neki a Rengeteget. Kértem, hogy legyen velem majd ott is. Béke volt közöttünk, néma, tiszteletteli figyelem. A holtak igazából élnek.

Apró eseményforgácsok.

Kezem rendbejött, nem fáj.

Délelőtt telefon Csöpivel. Valahogy olyan volt a szitu, hogy elmondtam neki. Jellemzően az volt az első kérdése, miután végighallgatott, hogy hogyan fogom kibírni nők nélkül. Pluralis! Mondtam neki röhögve, hogy vagy kibírom, vagy belehalok, nem probléma. Erre megajándékozott néhány új hódításának balladisztikus elbeszélésével. Ezeket a sztorikat akkor is csípem, ha nem egészen hiszem el. Csöpi, drága idióta Csöpim...

Ebéd Mankánál. Elmondtam neki mindazt, amit az ügyvédtől megtudtam, fog kapni egy csomó meghatalmazást, a különféle jogdíjaim, valamint a lakáskiadásból eredő jövedelmek őt illetik majd meg, viszont minden adminisztrációs költséget magára vállal. Olyan helyes volt, olyan okos, olyan szép. Csak ne cigizne annyit.

Reggel szörnyű állapotban keltem. Mostanában ritkán iszom, ilyen rossz bort, mint tegnap, pedig korábban sem ittam. Ráadásul elszívtam egy fél doboz cigit is a nagy tévézés közben. A karom irtó fáradt, de nem fáj. Délelőtt azért felültem a biciklire és tekertem másfél órát.

Már alig több, mint hat hónap, és megtörténik a csoda.